Tisztelt Doktor Úr!
Idén tavasszal olyan mértékű változások történtek a honi politikai palettán, amilyenre legutóbb '89-ben került sor. Véleményem szerint a magyar nép a szavazófülke magányában nem valami mellett, hanem elsősorban valami ellen foglalt állást. A magyar nép akarata egyértelmű: NEM a hazugságokra, NEM az ország kifosztására, NEM a költségvetés számainak meghamisítóinak, NEM azoknak, akik "majd beledöglöttek abba, hogy másfél, két évig úgy kellett tenniük, mintha kormányoznának. Helyette hazudtak reggel, délen, meg este." A magyar nép döntött: Soha többet nem bízza az ország irányítását az elmúlt nyolc év gazembereire. Bár tudom, Ön soha nem volt pártkatona, hiba, s álszentség volna az Ön és az Önt jelölő pártszervezet kapcsolatát lekicsinyíteni. Nyilván nem véletlen, hogy pont Ön lett a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze. Úgy gondolom, ez az intézmény, annak ellenére, hogy az ország hatodik legfontosabb közjogi méltósága, az utóbbi években elvesztette jelentőségét. A magyar nép bizalma megrendült az igazságszolgáltatásban. Köztörvényes bűnözők módszeresen szétlopják az országot, következmények nélkül hamisítanak meg számokat a költségvetésben, amivel az egész nép torkára teszik a kést. Aki pedig nem tűr tovább, azt jobb esetben bilincsbe verik, vagy kilövik a szemét, rosszabb esetben pedig meghurcolják, mint egy veszett kutyát, rabosítanak és börtönbe csuknak. Annak ellenére, hogy semmi esetben nem szavaznék arra a pártra, amelyik Ön mögött áll, nagy örömmel tölt el a kormányváltás ténye. Nagyon sok esetben nem tudtam egyetérteni a pártszövetség törekvéseivel, az elszámoltatás és a számonkérés kérdésében teljes mellszélességgel és feltétel nélkül kiállok mellette. Ebben a kérdésben a Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének szerepe kulcsfontosságú. Önt kilenc évre választotta meg az Országgyűlés, én ennek ellenére remélem, hogy sokkal hamarabb, még mandátuma hajnalán véghez viszi azokat a törekvéseket, amiket a magyar nép elvárna egy jogállam igazságszolgáltatásától. Én nem beszélhetek az egész nép nevében, de teljes meggyőződéssel vallom, nem vagyok egyedül, amikor a következőket állítom: a legfőbb ügyész akkor lesz sikeres, ha büntetőeljárást kezdeményez és börtöne zár olyan gazembereket, mint gyurcsány ferenc, demszky gábor és hagyó miklós, nem elfeledkezve a második vonalbeli gengszterekről, gusztos péterről,horn gáborról, hunvald görgyről, vagy kolompár orbánról. Zuschlag jánost csak azért nem említem, mert vele kezdődött a sor, ő volt az első, aki megkapta méltó büntetését. Hatalmasat csalódnék, ha Marian Cozma kegyetlen, bestiális gyilkosai nem kapnak példás büntetést: konkrétan azt gondolom, hogy nincs igazság a Földön, ha ezek a férgek valaha is élve kijönnek a börtönből. Továbbá nincs igazság a Földön, ha Szögi Lajos gyilkosai még életükben láthatnak napfényt.
Tisztelt Doktor Úr! Az Ön szakértelme vitathatatlan, kívánom, hogy ez a szakértelem kellő bátorsággal párosuljon. Kívánok Önnek sok sikert, és ami mindennél fontosabb, jó egészséget!
A kemény, de igazságos elszámoltatás és a szebb jövő reményében maradok tisztelettel: Szelle Tamás, Dunaszerdahelyről.
2010. december 10., péntek
2010. november 27., szombat
Liberális szörnyek
Tavaly a parlamenti választásokon meglepően komoly eredményt ért el a neoliberális blokk legújabb tömörülése, az SaS (Szabadság és Szolidaritás). Kikerülhetetlen parlamenti tényező lett, kormánypártként pedig olyan jelentős pozíciókat kaparintott meg, mint a Tisztelt (?) Ház elnöke, kulturális, szociális és gazdasági miniszter. Sikerük nem volt véletlen: kampányuk a 21. századi embernek szólt és olyan kényes témákat vettek elő, amelyek ’89 előtt és után is tabunak számítottak. Képviselő- jelöltjeik túlnyomó része teljesen tapasztalatlan volt a politikában, ami egyértelműen előnyt jelentett, hiszen a hitelük nem veszett el az idő során. Sokaknak szimpatikus lehetett tehát az a párt, amelyik radikálisan csökkentené a politikusokra költött pénzt, eltörölné a köztévé és a közrádió üzemben tartási díját, szűkítené a parlamenti képviselők mentelmi jogát (!), legalizálná a könnyű drogok kis mennyiségű birtoklását és használatát, valamint engedélyezné az azonos neműek házasságát. Egészen odáig szép és jó volt minden liberáliséknál, amig be nem jutottak a parlamentbe. A koalíciós tárgyalásokon aztán kiderült, a választási programjukból a megvalósuló konkrétumok száma egyenlő a nagy nullával. Nem elírás: olyan öreg rókák, mint dzurinda vagy figel lazán lesöpörték az asztalról liberálisék elképzeléseit. Ugyanez másképp: szulík fontosabbnak tartotta azt, hogy róbit elkergethessék a vályútól, mint a buzerantok jogainak bővítését. Jómagam azt merészeltem remélni, hogy az SaS szerepvállalásával rendkívüli módon javulni fog a szlovákiai magyarok helyzete, hiszen a liberálisnak minden jó, ami idegen és egy szlovák liberálisnak a magyar idegennek számít. Sajnos be kellett látnom, hogy kutyából nem lesz szalonna és ezek a szörnyek elsősorban szlovákok és csak aztán liberálisok. Kérdem én: milyen liberális az, amelyik bünteti a magyart az anyanyelve használatáért? A kulturális tárca miniszteri székébe szulík egy paprikajancsit, a szlovák szellőpistát, fillér dánielt ültette. Szerintem ez a személy tetőtől talpig a vicc kategóriába tartozik, hihetetlenül szánalmas volt, ahogy a tót állami tévében magyarázta, hogy miért is kell pénzbírság a gyalázatos nyelvtörvénybe. Úgy láttam, egyedül magát sikerült meggyőznie. Az is valami. Azonban van itt valami, ami még fillér dániel személyénél is aggasztóbb. Fél év sem telt el a választások óta. Akkor még egy tipikus liberális maszlagokat szajkózó párt volt, amelyik a piacgazdaság és a szabadság mindenekfelett levőségét hirdette. Mára a kialakult kép megváltozott: kiderült, hogy a Szabadság és Szolidaritás pártja nem más, mint a rendszerváltás óta megjelent összes neoliberális tömörülés: valójában a nagyvállalkozók érdekvédelmi szervezeteként funkcionáló gátlástalan bagázs. A pénzemberek képviseletének élharcosa a jelenleg gazdasági miniszterként dolgozó szélhámos, miskov. Nevezett tetves halaszthatatlan feladatnak jelölte meg a Munkatörvénykönyv módosítását. A jelenlegi tervek szerint minden intézkedés a munkáltató érdekeit képviseli és az alkalmazottat mérhetetlen létbizonytalanságban tartja. A törvénytervezet kimondja, hogy a munkavállaló ezentúl nem lesz jogosult egyszerre a felmondási időre és az ún. lelépőre. Továbbá a próbaidőt a jelenlegi három hónapról fél évre emelnék. Miskov ezt azzal magyarázta, hogy a három hónap az kevés arra, hogy a munkáltató kiismerje az alkalmazottját és sokszor fél év kell, amig betanítják a munkaerőt. Igazából kíváncsi lennék, hogy melyik munkahely az, ahol fél évig tanítják be az embert. Értem én, hogy miskov is csak a saját bukszájának dolgozik és ezért van az, hogy a pénzemberek kénye-kedve szerint tiporja porba a munkásembereket, de van itt egy bökkenő. Mégpedig az, hogy a saját választói között sokkal több az egyszerű alkalmazott, mint a vállalkozó. Ha az SaS nem változtat a saját arculatán, négy év múlva könnyen parlamenten kívül találhatja magát. Hiába, ha nem tanul a pavol ruszko-féle ANO rapidbukásból, akkor a legújabb liberális párt megérdemli, hogy a süllyesztőben végezze. Egyedül róbiban, és az ő szalámi-taktikájában bízhatunk. Kardos elemért már nyugdíjazta, szlota jános és ancsa szintén gőzerővel robog afelé. Azt pedig kétlem, hogy róbi négy év múlva maga megszerezze a szavazatok felét, plusz egy voksot.
Én mindig is mondtam, hogy a legnagyobb veszélyt népünkre a magyar szocialista párt börtönre váró rablói jelentik, szorosan mögöttük a neoliberális férgek loholnak, a határon innen és túl. Adjon a Jóisten szebb jövőt!
Én mindig is mondtam, hogy a legnagyobb veszélyt népünkre a magyar szocialista párt börtönre váró rablói jelentik, szorosan mögöttük a neoliberális férgek loholnak, a határon innen és túl. Adjon a Jóisten szebb jövőt!
2010. március 31., szerda
Menyhárt- Homonyik- Vikidál
Minden valószínűség szerint megőrültem, mert a júniusi parlamenti választásokról álmodtam. Édes álom volt: Mecsiár 4,9 %-ot kapott, Ficó harminchatot. Szlota lényegtelen, de bejutott a parlamentbe és tovább fröcsögheti az ordenáré marhaságait. A jelenlegi ellenzéki és parlamenten kívüli pártok kemény tárgyalásokba kezdtek, de egy céljuk volt: a hatalom érdekében félretenni a sérelmeinket és koalíciót kötni. Az egyezség pár nap alatt megszületett. Megalakult a Radicová- kormány. Béla lett a házelnök, Simon Zsolt visszakapta a mezőgazdasági tárcát. Sulík és Csáky is jól járt. Persze Lipsic felel majd az igazságügyi minisztériumért . Ja, és a legszebb része az álmomnak: Tomanovát becsukták :).
Annyira szépnek, jónak és egyszerűnek tűnik, de sajnos ez csak utópia. Tuti hogy nem valósul meg ez a példátlan egyezség az ellenzék között. Ennek egyszerű matematika az oka. Könnyebb egy párttal megegyezni mint néggyel- öttel. Minden bizonnyal a Smer kapja a legtöbb szavazatot. Fico a maradása érdekében bárkivel képes cimborálni, és nagy a gyanúm afelől, hogy az MKP elfelejti, hogy négy évvel ezelőtt milyen szépen megszivatták és ismételten pincsikutyaként ugrik a koalícióba. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal meg is köttetik a paktum. Az már ne érdekeljen senkit sem, hogy a Smer nem ad döntéshozatali lehetőséget a szinte bábként kezelt partnerének. Csáky bekerült a kormányba? Igen. Azt akarta? Igen. De elárulta a választóit! Na és aztán?
Annyira szépnek, jónak és egyszerűnek tűnik, de sajnos ez csak utópia. Tuti hogy nem valósul meg ez a példátlan egyezség az ellenzék között. Ennek egyszerű matematika az oka. Könnyebb egy párttal megegyezni mint néggyel- öttel. Minden bizonnyal a Smer kapja a legtöbb szavazatot. Fico a maradása érdekében bárkivel képes cimborálni, és nagy a gyanúm afelől, hogy az MKP elfelejti, hogy négy évvel ezelőtt milyen szépen megszivatták és ismételten pincsikutyaként ugrik a koalícióba. Azzal a különbséggel, hogy ezúttal meg is köttetik a paktum. Az már ne érdekeljen senkit sem, hogy a Smer nem ad döntéshozatali lehetőséget a szinte bábként kezelt partnerének. Csáky bekerült a kormányba? Igen. Azt akarta? Igen. De elárulta a választóit! Na és aztán?
2010. február 9., kedd
Madárka







m.l.
2010. február 1., hétfő
Ostobák vagytok. Azok is maradtok...
Nem szoktam Új Szót olvasni. Szerintem nem kell külön elmagyarázni, hogy mi ennek az oka. A múlt héten azonban kezembe akadt a napilap aktuális kiadása. A harmadik oldalon egy érdekes kutatásról szóló cikk volt. A Szlovák Tudományos Akadémia és a Comenius Egyetem szakemberei arról végeztek felmérést, hogy a lakosság szerint melyik népcsoportok között van a legnagyobb feszültség. Túlságosan nagy meglepetés nem született. Az első helyen a roma-nem roma lakosság végzett. Száz emberből hatvanhat tartja problémásnak, pontosabban feszültnek a viszonyt. Mindössze tíz mondta, hogy nincs gond a cigányokkal. A második helyre került fel a szlovák-magyar viszony.Ötvenkilenc százalék érzi kiélezettnek. És itt esett ki majdnem a kezemből az újság. Ugyanis leginkább a zsolnaiak tartják problémásnak a magyarokat. Zsolnán a legutolsó népszámláláskor senki nem vallotta magát magát magyar nemzetiségűnek. Nem is láttak még magyar embert, de félnek tőlünk.Komolyan mondom, agyrém. Bravó szlotajános, elérted, amit akartál. Szamárságokat dőzsölsz, a hülye híveid úgy is elhiszik és rád szavaznak…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)